That's what the blues is all about

Ma miután nem fértem fel a buszokra 15:45-kor, úgy döntöttem, inkább vonattal megyek haza Dávcsy és Koxi barátaimmal, és belevittem a rosszba Barnabást is. A vonat nem feltétlenül bizonyult jü ötletnek, tekintve, hogy az utazótáskámba, s vele kb 35rugó értékű ruhámba került. Hiába hivogattunk mi számokat kértük a kaller segítségét, hívtuk kelenföldet... semmi haszna. A rohadt büdös kis tetünek, aki ellopta a táskát, meg kívánom, hogy üszkösödjön el a lába, és haljon lassú halált, de előtte nézze végig az egész családja kínnal telt haláltusáját beleértve a gyerekeit-unokáít is.
Fehérváron gyalogoltunk nem keveset, mert vonat nem nagyon volt, meg onnan sok lett volna a gyaloglás veszprémben, átmentünk a buszpályaudvarra, ahol 30 percet vártunk a buszra. Dávcsy ajánlotta a várót, ami állítólagos légkondícionálr mivolta ellenére 25+ fokos volt. A busz ajkára ment, pestről jött, érthető volt, hogy az állóhely is úgymond luxus volt rajta. Arról nem is beszélve, hogy a jegy 320 forint volt, és apró hiányában a sofőr 500ból 40 forintot adott vissza. Ez már csak azért is faja, mert így nem volt elég pénzem helyijáratra veszprémben... gyaloglás a haszkovóra.
Az egész zárásaként, vettem egy zacskó szotyit, ami lyukas volt...