2007. december 30., vasárnap

az eső csak hull, egyre hull


Sziasztok!

Néhány impressziómat - vagy póriasabb kifejezéssel élve flessemet - szeretném megosztani veletek. Ezt pontokba szedve fogom megoldani.

Az első dolog az, hogy gondolt e valaki arra, hogy ha azt írom, hogy "def", és a kötlésben egy angol szó fonetikusaként szerepel (illetve ezt szakember nem nevezi fonetikusnak, de a köznyelvben ez terjedt el), akkor miért mindenki a halál szóra gondol és nem a süketre? Ha nem is tűnik annak, ez egy jó kérdés:D

Zgyanez a kérdés ugyanilyen jogos a "def from abóv!" kifejezésre is...

Másodsorban: az tűnt fel ma, hogy Santana rengeteg klipjében úgy szerepel, hogy zajlik a történet (aminek egyébként a számban szereplő többi zenész része), addig ő itt-ott, megjegyzem meglehetősen idétlen helyeken - gitározik. És ő ott így van mindentől távol, mindenen kívül, és erőlködő fejet vágva veszik el gitáros magányában. Ez a tény persze nem sokat jelent, de valamivel ki kell tölteni a sorokat.


A Harmadikat nem feltétlenül kommentelném, ez egy nóta a blues műfajából:

Annyit tennék hozzá, hogy ez egy svéd koncert...akik részt vettek ezen halmozták az élvezeteket.

Valamint azt szeretném közölni veletek, hogy hosszú idő után hallottam magyar zenét, ami tetszett, Maár BAlázs mutatta. Ez most nagyon tetszik, úgyhogy tilos szidni kommentben :P :D

Ehhez még egy aprócska megjegyzés:
A gitárnál Szabó Gábor van, akiről tudni kell, hogy szerepel Carlos Santana "influences" című videóján, tehát egy olyan magyarról van szó, akire igazán büszkének kell lennünk. Dudes! ez az ember Santana egyik példaképe! (valamint ötvenedik a guitar one magazin minden idők 100 legnagyobb jazzgitárosát soroló listáján)
Basszusgitáron Pege Aladár, akit úgyérzem nem kell fényeznem.
Somló Tamás az LGT-ből megemlítendő, valamint Másik János is megér egy ideírást:)
Kovács Kati énekel, nekem nagyon bejön a hangja.

Ezt most itt kétszer is szeretném befejezni.
Befejezés 1:



Befejezés2:

Lil' Jon & The East Side Boyz Lyrics


innen kiemelnek ice cube verse-jének az elejét, mely szerint:

"Who the fuck is that? It's Ice Cube motherfucka
He's a maniac, no I'ma fool motherfucka
Old school motherfucka, blow through a motherfucka
What you heard about a nigga so true motherfucka
See I'm ugly and prettay, I'm polished and grittay
Shoot better than that nigga that tried to kill 50"

Jóéjt

2007. december 27., csütörtök

2008


Hellócska Mindenkinek!

Örömmel jelentem - ha tetszik, ha nem (ez mind a bejelentésre, mind arra, hogy örömmel teszem, igaz) - hogy elkészült a 2008-as blog design, direkt angolul írtam, és tisztában vagyok vele, hogy a direkt szót nem szokás papírra vetni, sőt azzal is, hogy ez nem papír, hanem képernyő, és hogy mindamellett, hogy erre mondanám, hogy valójában még csak nem is képernyő, hanem egy fájl a Blogger szerverén, valamint hogy itt is igazak a papírra vonatkozó szabályok, amik ugyan nem igazak - hiszen köztudott, hogy internetes szövegekben nem kéri senki számon a helyesírást (megjegyzem itt is vannak kivételek) - higgyétek el, hogy ez így korrekt.

Valamint a lustabbak higgyék el azt is, hogy ez a mondat értelmes!
Sejtem mennyire hiányoltátok már az egykoron bejegyzéseimet jellemző - mondhatnám színesítő - nyelvtani fejtörőket, melyeket a szaknyelv (többszörösen)összetett mondatoknak hív.

Mindenesetre élvezzétek ki ezt a - hogy is fogalmazzak - skint, mert az az igazság, hogy eredetileg egy nagyon kreatív, szemet gyönyörködtető - (összeszakad a stílus mestergerendája) - hájperszpész hatást akartam elérni, de aztán közben elkapott a kalózőrület, aka. hamarosan lehetséges, hogy módosítás várható.

Felböktem egy mp3 playert is, hátha így többen meghallgatják a trackeket, bár a mostaniak püppet elvontak, sok szeretettel küldöm nektek.

A régebbi bejegyzésekhez tartozó zenék jelenleg nem elérhetők, később azokat is belerakom a lejátszóba.

CSóxi

2007. december 15., szombat

A házisertés eszi a parasztbácsit?


Tegnap este elindultam kispálra.

Először a Sörkertben volt találkám a haverokkal - ugyan nem azokkal találkoztam, akikkel megbeszéltem. Egy kisebb biznisz és nagyobb didergés után - meg persze néhány "hol vagytok srácok" telefon után - végül megtaláltam Gegét és Petit a latinban, ahol egyébként belépőt szedtek, 300 Ft-ot. A helyen kb 3 percet tartózkodtam, ez alatt megállapítottam, hogy ez Veszprém messze legfosabb helye. A Gege és Som szerint máshol van szarabb is, én ezt vitatnám.

Aztán átmentünk az expresszóhoz, ahol 11:30-kor kellett volna véget érnie a Kispál koncertnek, amire a borsos jegyár miatt - Gege kivételével - egyikőnk sem kívánt bemenni. Szal kint fagyoskodtunk kb másfél órát. Kint találkoztunk Som spanjaival, az akrobatik-emo gyerekkel, és igénytelen pánk spanjaival. Kiskislányokkal, akik szúrták emo-akrobatik-ot, valamint egyéb csövesekkel, akiknek nem volt egygéjük a Kispálra, (Illetve nem volt egy Reign In Blood-juk Kispálra) illetve Aerials-szel és a barátnőivel.
Itt meg kell jegyeznem, hogy a napok óta foson lévő gyomrom nem vette a bort meg a sört - meg a kólát, szprájotot sem - szal az egy napra eső hányások számát megdöntöttem, amennyiben a gyomorból érkező köpés hányásnak számít. Az új rekord 74.
Lényeg h józan voltam este majdnem teljesen.

Bementünk a partiba, ahol a Kispál nyomott még öt számot meg egy freestyle-t, ami nagyon zsír volt. Aztán jött a buli, ahol Péter barátommal elég vadul tomboltunk, hogy óvatosan fogalmazzak.
Közben Aerials eléggé felénk orientálódott, nyilván bejött neki, ahogy Péter barátommal tánclépéseket próbálunk lopni a többiektől. (A lépéstárunk közel 50 zseniális új múvval bővült, ha a négy féle elesés szimulációt nem számoljuk)
Hosszú ideje szúrtuk "metál-arc"ot, akinek idétlen pofájához és hosszú szőke hajához retardált táncstílus tartozott. Nem volt válogatós a virágoktól a mogyoróbokrokig minden bejött neki. 130 centi és 130 kiló egyaránt.
Miközben a zene kezdett egyre jobb lenni, Aerials egyre közelebb jött, már a barátnői is elmentek, egyedül nyomult ott Péterre, már amennyire az orientálódásából azt meg lehetett állapítani.
Tovább vadultunk, mint akik szét vannak szaggatva, Aerials pedi úgy mozgott, hogy bekerüljünk a barátnőivel alkotott körbe, már elég nyomasztó volt.
Egy kis néptánc, disco-ball, egyéb nyalánkságok következtek, majd hardcore integetés run-DMC-re, Jay-Z-re meg kitudja még mire.
Úgy látszott Aerials másfél óra alatt megúnta a várakozást - vagy féltékennyé tevési hadjáratba kezdett (amire egyébként immunisak vagyunk) - de elkezdett kamatyolni "metál-arc"-al, akinek Aerials eléggé bejött, mert szegény nagyon vadul próbált cselekedni. Olyannyira vadul, hogy Aerials-t hozzávágta a falhoz, majdnem megfojtotta egyszer, szóval jól nyomta, az a lényeg:)
Aerials kiment mindenesetre...
Közben kihagytam egy verekedést a történetből, valamint egy homoszexuális gyereket, aki szintén ránk hajtott, és alaposan szemügyre vette a fenekünket. Majdnem lekevertem neki egy maflást már a végére.
Aztán közeledett az öt óra, és Som busza ment 5:30-kor. (Ja Gege közben hazament a négyes busszal)
Mondtuk, hogy "I'm off!"
Ennyi volt, meg miegymás, zsír volt, folyt köv jövő pénteken.

Ja még egy kérdés a végére: Manapság tényleg a házisertés eszi a parasztbácsit?



System Of A Down - Aerials

Life is a waterfall
Were one in the river
And one again after the fall
Swimming through the void
We hear the word
We lose ourselves
But we find it all....
Cause we are the ones that want to play
Always want to go
But you never want to stay
And we are the ones that want to choose
Always want to play
But you never want to lose
Aerials, in the sky
When you lose small mind
You free your life
Life is a waterfall
We drink from the river
Then we turn around and put up our walls
Swimming through the void
We hear the word
We lose ourselves
But we find it all...
Cause we are the ones that want to play
Always want to go
But you never want to stay
And we are the ones that want to choose
Always want to play
But you never want to lose
Aerials, in the sky
When you lose small mind
You free your life
Aerials, so up high
When you free your eyes eternal prize
Aerials, in the sky
When you lose small mind
You free your life
Aerials, so up high
When you free your eyes eternal prize

2007. december 9., vasárnap

Your trust is in whisky and weed and Pantera

Ez a kis bejegyzés csak egy megemlékezés lenne a Legnagyobbról.
Dimebag Darrel (1966. augusztus 20 - 2004. december 8.)
Rest In Peace

Pantera - Goddamn Electric (2001)

There is a part of me thats always sixteen
Ive found the secret of eternal youth
Some get high on life or money, but theres an
Escape, drop out of the race.
- to walk through the world by ones self, you cant be
Protected... your trust is in whiskey and weed and
Black sabbath - its goddamn electric

Dont waste your time, embrace it
And then youll know yourself
The change in you is goddamn electric

The weight of the world has lifted and parted
My eyes roll blind to sights that distracted
Through tunnel-vision and dope-hair blinders
Ill cut a path and evoke my will
- to walk through the world by ones self, you cant
Be protected... your trust is in whiskey and weed
And Slayer, its goddamn electric

Dont fake your life - inhale it
And then youll know yourself
The change in you is goddamn electric
Dont waste your time, embrace it
And then youll know yourself
The change that is goddamn electric will focus
The minds eye...

One hand on the bottle, the other a shaking
Fist, rejuvinated, isolated, no pressure
From the outside, my sights goddamn electric
And these eyes have seen a world
Goddamn electric system...

2007. november 17., szombat

Static-X


Szeretnék bejegyzést áldozni ennek a zseniális zenekarnak. Ők egy olyan banda, akiket teljesen a magaménak érzek.
Nem akarok túl pici számot mondani, de szerintem benne vagyok az első 100 magyar rajongóban, tényleg a kezdetek óta hallgatom, amikor Magyarországon nem ismerte még senki, csak playstation-ös játékban hallottam őket...
Emlékszem az első metal hammer cikkre, ami a megalakulásukról szólt, meg az első albumuk megjelenéséről... Bukósisak-metálnak nevezte a cikk irója ezt a műfajt.
A Black & White című számuk az a szám, ami eddigi életem során talán a leghosszabb ideig volt a kedvenc számom (ez ilyen kb 3 évet jelent) és ma is top 5-ös. Janos mutogatott egy viszonylag korán otthagyott fos páré utáni gépezgetés során ilyen "Theme of my life" zenéket ilyen fórumos arcoktól. Lehet hogy az én themém ez a szám lenne. Bár én inkább egy "Album of my life"-ot tudnék elképzelni, amin rajta lenne életem legfontosabb trackjeinek listája. Ezen bizony aki eléggé ismer - és AZ olvasóm, Péter (ez lol) ismer eléggé - szerintem képes lenne felfedezni a személyiségem motívumait a track-ekben, úgyhogy ha előállt a lista, ami egyébként eléggé duplalemez-gyanús, akkor mindenképp megosztom veletek (mármint nem p2p-ben vagy ftp-n, hanem csak a listát Rich Text Format-ban.)

Visszatérve a Static-X-re, kisebb botladozásokkal ugyan, de végül az összes kiadott albumukat zseniálisra készítették el. Ami ugyan nem különleges, hiszen ilyeneket tudnék mondani még párat, sőt mondok is: Slayer, Joe Satriani, Marilyn Manson, (Jean Michel Jarre), és lehet h van több is. Lényeg a lényeg, hogy őket nem érzem annyira magaménak, hiszen ők már a születésem előtt, vagy legalábbis környékén aktívak voltak, tehát ők a most harmincas évei végét, vagy negyvenes éveit élő arcoknak lehetne sajátja, nagy flesse. A Static-X más, ők az én korom zenéje, és tényleg nekik is minden albumuk jó, és azért az évek ahogy repültek, szinte észre sem vettem, hogy a discography 5-6 albumra bővült. Emlékszem amikor a kezembe vettem az én Eredeti Machine példányomat... zsír volt.

A szám, amivel kedveskedni szeretnék, a Cold című szám, amit az egyik legzseniálisabb alkotásnak tartok, és ami szerintem egyértelműen bizonyítja, hogy a zenének ezt a formáját is lehet művészien űzni, és igen, én ezt művészetnek tartom.

A lyrics lenyűgözően sokatmondó, ijesztően bonyolult tartalmú, ugyanakkor megdöbbentően egyszerű a szerkezete és a szóhasználata, izzasztóan gondolkodtató, ám felfogható a jelentése szószerint is, így az egyszerűbb szövegecskéket kedvelők is kényelmesen falatozgathatnak, és míg ők a "jó íz"-ére fleselnek, addig "mi", a "hozzáértők", nos "mi lubickolunk a gyönyörben, s élvezzük kellemes, mennybéli zamatát" ennek a szövegnek.







we kiss the stars we ride
we are your main desire, your flesh
we are

cold we're so cold we are so cold
we're so cold cold so cold we are so cold
we're so cold

your mouth these words silence it turns
on me we laugh my head falls back

cold we're so cold we are so cold we're
so cold cold we're so cold we are so cold
we're so cold

cold we're so cold we are so cold we're
so cold cold we're so cold we are so cold
we're so cold

2007. november 16., péntek

asssztakúrva!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!44

Tegnap elmentem a partyba, és akkorát kellett csalódnom egy emberben, mint még soha senkiben talán. Ebben semmi imó, ez ilyen:|:|:|:|:|:|:|:|:|:|:|:|
Mi a fasz van?

2007. november 11., vasárnap

"Te még elsőéves vagy, heti fél óra álmodozás megengedett..."

Néha mégis jobb elsüllyedni...
Időnként jobb nem komolyan venni,
jobb várni, jobb nem látni és legfőképpen nem belegondolni.
Néha jobb mögé állni, mint mellé, jobb oszlopba beállni, mint új sort kezdeni.
Néha kényelmesebb pörögni és hallgatni, kellemesebb beszívni, mint kifújni.
Néha jobb a húrnyújtót rángatni, mint pengetéssel vesződni, és néha jobb elismerni mint beismerni.
Néha jobb ha rád hallgatok, mintha őrá.
Néha jobb ha nem gondolok bele, s abba sem, hogy ezt már mondtam.
Néha szellemesebb bólintani, mint fejetrázni.
Néha jobb ha simán talppal ugrunk a vízbe.
Ha már itt tartunk:
Néha jobb ha csak víz jön a szánkon...
Néha jobb lenne feladni eladni újat venni.
Néha jobb ha nem nősz fel a problémához, mert ha egyszer felnőttél, akkora is maradsz, és újabb problémákhoz kell majd felérned. Elveszted azokat a problémákat örökre, amikhez még élvezettel nőttél fel, elveszted azt a szenvedést, ami még öröm volt.
Néha jobb nem örülni
Néha jobb örülni
Néha jobb nem megőrülni
Néha jobb megőrülni
Néha jobb azt mondani, hogy "what a duece?" meglepődött fejjel, aztán a válasszal nem törődni, fejet lehajtani
Néha jó lowendes humoron mosolyogni, néha rossz
Néha jobb, ha a vajaskenyeret próbáljuk megérteni, mint ha az életet. Talán az élet értelme a vajaskenyér? Nem hinném, de lehet...
Talán jobb ha Liqiudet hallgatok, mint ha Sibeliust? Ezt sosem tudom meg...
Néha jobb egy könnycsepp, mint száz.






















Ezért a bejegyzésért bocsánatot kérek mindenkitől, aki elolvasta, de elsősorban Martin Endrétől kérnék bocsánatot, akinek az elveit alapjaiban kérdőjeleztem meg egy év után. Hittem és remélem hogy még hiszek, hihetek azokban az elvekben...

2007. november 5., hétfő

Az emberek nem szeretik, ha megmondod az igazat

Az emberek nem szeretik ha megmondod az igazat.

2007. november 3., szombat

Ám bekk, Briksziti!!

Hát.
Ezt most így elég nehéz folytatni. Gondoltam, hogy kipróbálom a barátikör blog lehetőségét, mert mostanában mindenki ott veregeti (ezzel nem akarok leszólni senkit, hiszen én is ezt teszem), de mivel ezt már megszoktam, tök szép, nem tök ronda, és ráadásul ti is ezt ismeritek, ezért ide írok. Meg ugye ezt nektek és magamnak írom, nem pedig minden kukynak aki a barátikörön nézegelődik.

Az ihletet az adta, hogy csináltam a barátikörön egy kérdőívet annak reményében, hogy ki lehet majd választani, hogy kinek akarom elküldeni és kinek nem, ellenben ezzel a lehetőséggel sajnos nem élhettem, ezáltal mindenki - közeli és távoli - ismerőseim is megkapták a kérdőívet. Itt és most szeretnék bocsánatot kérni, amiért elküldtem mindenkinek, és annak ellenére, hogy azért nem égtem a vágytól, hogy kitöltsétek, köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte. Sajnos más módját nem találtam ennek a szorrizgatásnak, mert üzenőfal tudtommal nincs.

Most pedig pár unalmas gondolatjel arról, hogy mi történt mostanában:

-Elkezdődött a harmadik félév, ami ismét bebizonyította, hogy az egyetemen csak tévérzet lehet, ha azt érzed, hogy nagyjából tisztában vagy vele, hogy mire számíthatsz.

-Hugicám is felkerült az nagy Budapestre a Műszaki főiskolára, meglátogattam egy-két alkalommal. Hogy is fogalmazzak... élmény volt.

-Jártam Bosch nyíltnapon a Hungaroringen, ahol lehetőségem nyílt a skandinávosan hideg időt kabát nélkül élvezni egy napot át, ugyanakkor ülhettem egy F Astrában két eszméletlenül vadító kegyetlen kör erejéig a csodálatos magyar Formula 1 versenypályán.

-Először életemben élvezhettem a Veszprém-Budapest utat egy Mitsubishi Lancer Evolution IX-esből Balázs apukája jóvoltából. Speciál Téháiksz.

-Vettem egy zsíros 5.1-et a koleszba.

-I have experienced the Ötutcaiak. Ezt valahogy nem tudom magyarul mondani. Valamint I learned the rules of the TECHNOVIKING. Ez megint nem adja magyarul. "All heil the Technoviking!!!"

-Voltam Péter barátommal egy zseniális Korpiklaani koncerten, ami eléggé top2-es eddigi életem során. Hél A38

-Sikerült megmagyaráznom a gömbvillámot, ezzel nyertem egy ösztöndíjat az Oxfordra, valamint ha elkészítem a dokumentációt jelölnek Nobel díjra.

-Ez hazugság volt természetesen.

-Egy gyors szerelmi csalódást hagytam le az elejéről.

További szép életet mindenkinek.

Öt utcaiak:


Tevhnoviking

2007. augusztus 30., csütörtök

Letészem a lantot,, tőlem ne várjon senki szart

Hát srácok.
Az a helyzet, hogy ez a blog dolog lezárulni látszik.
Szerintem az a helyzet, hogy lusták vagytok végigolvasni a sok, unalmas, hosszadalmas, bonyolult nyelvtani szerkezetekkel - melyek időnként értelmetlennek bizonyulnak - megtűzdelt bejegyzéseimet siralmasan sivár életemről (minusz amit nem kötök az orrára senkinek, kivéve akinek mégis).

Na ez a komment ez ennyi lesz srácok.
Aki idetéved kommenteljen, ha nem tudtok mit, akkor csak kezdjétek el az ABC-t visszafelé, mindenki írjon ide egy betűt. Ez amolyan nézettség-számlálás.

"Errare humanum est"
Trollhammaren!
A tehén nyaljon fülön titeket!

Nem rakok zenét se, mert csak a somogyi peti hallgatja meg sztem.

mégis kaptok:
Santana - Singing wings, crying beasts
Nincs szövege.
UI: ha valaki a blogom neve, és a főcím elolvasása után (oldal teteje) sem jönne rá, hogy miért kapcsolódik ide a szám, az kérdezze meg a többiektől, illetve írják be kommentbe a többiek:D:D:D

2007. augusztus 28., kedd

Boldogok a lelki szegények

Szól a zene, genkszterrepp.
Ga:(nevetés)
Ga: -Nemmondod leppattintom a labdát, és elhallgat a diszkmened?
La: -Nincs benne rázkódásvédelem.
Ga: -Mégegyszer...(újabb labdapattintás, újabb nevetés)
La: -Elég zsír vele sétálni.
Ge: -Ennek tökéletes nyugalom kell.
La: -Csak azért szoktam hordani ezt a táskát magammal, hogy az a kis szűk zseb így jól összeszorítsa.
Ga: -Ja így jó lesz, ha összenyomom?
La: -Nem.


Pókerezünk.
Ga: -All in
Ge: -Ja, nekem is.
La: -Ja, biztos, akkor nekem is.
(nekszt ráund)
La: -Emelek ezret.
Ge: -Tartom.
Ga: -Check.
(nekszt ráund)
La: -Rollin' (érted: all in~rollin)
Ge: -Keep rollin'! (pff)
Ga: -Royal flash.
(lol, rippin' good lough)


Életünk legeslegkövérebb faszverése:
Gabikával, Gegével ülünk a Bálinték nyaralójának a kertjében egy ilyen hintapadon. Hintázunk, egy almafa vet árnyékot ránk, bömböl a zene. A világ háta mögött vagyunk, messze minden lakott területtől, nincsenek szomszédok sem, buszok sem járnak. A nyaralóban a többiek, meg egy halom sör, korlátlan mennyiségű bor, meg tömény pár üveggel... Szőlőfürtök mindenütt, almafák, mandulafák... Lágy szellő simogatja a büdös pofánkat. Szóval nagyon, nagyon kövér faszverés közepette...
Ge: -Kéne sör nem?
Ga,La: -Jajaja.
(Békésen üldögélünk tovább...)(tú minicc léter)
La: -Lejárt a CD-m.
Ge: -Ja.
La: -Nem raksz be valamit a telefonodról?
Ge: -De.
(Csendes üldögélés)(öt perc múlva)
Ga: -Most már tényleg kéne inni valamit.
La: -Ja. Most már szomjas is vagyok.
(két perc múlva)
Ga: -Bazz, kéne ide is egy hűtő.(Mutat a fűbe a széke mellé...)


(Előismeret: Mára klasszikussá vált találós kérdés: Mi az? Se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra? Füst.)
Zozo meséli som viccét, amit életem egyik legjobb viccének tartok:
Zo: -Petike megszületik, se keze, se lába.
La: -Mégis felmegy a padlásra.
Ge: -Petikének se keze se lába, mégis van liftjük...


Békésen fröccsözgetünk:
La: -Gabika, én nem akarok fröccsözgetve bebaszni:S
Ga: -"Ne szórakozz velem szellő!"


Helyszín: Konyha
Színészek: Gabika, aki meg lesz baszdosva
Gege
A két szereplő közös erővel pröbálja beletuszkolni a vörösbor parafáját az üvegbe egy kanállal.
Ge: -Ez ki fog fröccsenni.
Szó nélkül nyomták tovább, kifröccsent a ruhájukra. Ha valaki nem tudná, a vörösbor kék foltot hagy a ruhán.
(Hogy senkit ne hagyjak kétségek között: Sikerült kiszedni a ruhákból a vörösbort - fehérborral.)

Hát nagyjából így ennyi a mechás buli, ja meg a gyaloglás, a busz, az autó, a vonat mellé felvettük a stoppot is a hivatalos közlekedési formák közé, ugyanis a "Monoszlói elágazó" néven futó isten háta mögötti fekete lyuk környékén ez az egyetlen használható közlekedési forma.

2007. augusztus 25., szombat

A Supernatural Evening With ME

TRollhammaren!

Tegnap egy Supernatural Evening-ben volt részem. Alternatív valóság, dreamworld, flashlight manifesto...

Csak röviden foglalnám össze, hiszen mindenki ott volt szinte, aki ezt olvasni fogja.

Hát úgy kezdődött, hogy miközben sört iszogatva NWA - fuck the police-t hallgatva békésen sétálgatok a hotel előtt, egyszercsak ott terem előttem egy rendőr:S Mondom pff... DE szerencsére a másik arc aki kiszállt a kocsiból, is merős volt, és csak spanolni jöttek.

Aztán jött a fleselgetés...
A marci fiatalodott kb 6 évet, ezen felettébb meg voltam lepve, hiszen az emberek többnyire nem szoktak fiatalodni, leglábbis én nem tudok róla. A Marci tudott. Vagyis nem tudott, de megmosta a haját... Ez már elég ahhoz, hogy Supernatural Evening-nek nevezzem, nem is beszélve arról, hogy életemben amit láttam legjobb koncertvideójának a címében is ez volt.

Aztán meg képes voltam VOLT feliratot ACDC-nek olvasni, ezt nem kommentálnám különösebben.

Nagi keze pedig be volt kötve. Ez így önmagában nem annyira supernatural (továbbiakban "sn"), viszont amit befleseltem az annál inkább az. Nem tudom, hogy ki van tisztában közületek azzal, hogy mi az a gépészhenger. Az e3gy olyan cucc, amiben a rajzokat tartják/juk. Ez kb úgy néz ki, hogy a két végén a karima fehér, maga a cső meg kék. Namost kb ugyanezt a színkombinációt produkálta a Nagi gipsze is. Első ránézésre természetesen azt hittem, hogy ilyen gépészhengert húzott a kezére, és ezt felettébb viccesnek tartja - egyébként az is:D - de nem. Ami égő, hogy miután megittam 5-6-7-8-9 sört, még háromszor hittem azt, hogy gépészhenger van a kezén, és ezen bizony huszárosakat kuncogtam.

Aztán jött Péter, aki a legnagyobb herenyalogató/dákópolírozó/fosszürcsölő, akit életemben láttam, leszámítva azokat, akikre ez a három tulajdonság még inkább jellemző. Ő Jim Morisson fia...
Szegénynek elég lassú felfogása volt, hiszen amikor a sztorimesélési stílusát parodizálva - de inkább teljesen gonosz szándékkal kigúnyolva - elmeséltem neki, hogy milyen jót lakmároznának a testéből az amazonas-vidéki kannibálok, akkor sem távozott. Amikor a gege mondta, hogy ez egy LOVASSYS buli, a LOVASSY pályájáy, 22 LOVASSYSSAL, akkor megkérdezte:
-Most érezzem magam megtisztelve?
Gege azt válaszolta:
-Nem b****meg, most érezd magad kirekesztve, akkor sem távozott... Hiába, ilyen öngyilkos alkat a srác...
Aztán a gege eldobta a szájharmónikáját a homokba, de peti a szájharmonikás ezzel sem törődött... Hiába, egy igazi derék levente!

Hogy a nő olyan, mint a bor, ezt is tőle tudom.(Hoggyal nem kezdünk mondtatot, kivéve azt a mondatot, hogy "Hoggyal nem kezdünk mondatot!" Bár abban nem vagyok biztos, hogy a nő folyékony? lehet édes meg száraz? meg kell inni? palackba kell tuszkolni? üvegben tartják? minél öregebb, annál jobb? Szóval a hasonlóság alapja rejtély marad számomra.

Ezután megint betyárosat forgolódtam a röhögéstől, mikor az MC & Laci, legújabb mulatószenei macsók magánszámot adtak elő. Ne értsetek félre, egyáltalán nem volt vicces, de én jót röhögök azon is, ha egy retardált kisgyerek tapsolni próbál, és nem találja el egyik kezével a másikat. Ugyanilyen szempontból voltak viccesek ők is:D (Az a különbség Som és köztem, hogy míg mindketten megszakadunk a röhögéstől, ha retardáltat látunk (hiába, ilyen gonoszak vagyunk) ám én van, amit annál viccesebbnek tartok, somnak nincs.

Aztán bementünk a bárkába, ahol 10 percet álltunk a pultnál, és nem szolgáltak ki.
Andor megkérdezte:
-Ne haragudj, te pultos vagy, vagy csak a csöcsödet lógatod? (Ezen az estén se ittunk fényt, mondanom sem kell...)

Reggelig eltarisznyáztunk/ elkallódtunk/ elszörföztünk/ ellélegezgettünk/ elöregedgettünk/ elhegedültünk/ elhegesztgettünk - kinek melyik tetszik.

Mára ennyit, gyerekek.
Csöccsenet

2007. augusztus 21., kedd

Woke up this morning and found myself dead

Üdvözlet! Trollhammaren! Viszlát! Dícsértessék! - Kinek mi tetszik...

Ám bekk, és ismét megtömöm a fejeteket teljesen érdektelen információkkal, bár informatikai szempontból ez sokak számára csupán adat lesz, ha nem látnak belém eléggé.
Mint a cím is mondja, ma éjjel nagyon hülyét álmodtam. Be voltam zárva egykori barátaimmal egy focipályára(?), s az volt a szituáció, hogy addig nem mehettem ki, amíg nem barátkoztam össze újból mindenkivel, pontosabban amíg rá nem jöttünk a beszélgetések során, hogy kivel miért szakadt meg a kapcsolatom, kihez miért nem fűz ma is szoros barátság.
mondanom sem kell - de mint megszokhattátok - mégis elmondom: kevés ember volt, akinél ezt a kérdést tényszerűen meg tudtam volna válaszolni... Ez elég szomorú dolog, hiszen azt jelenti, hogy bizony kb 50 emberrel vagyok úgy, hogy régen a barátaim/haverjaim voltak, s csak egy telefon, vagy egy látogatás választ el attól, hogy újra felvegyük a kapcsolatot. Gyerekek, ez bizony egyenértékű egy vödör tömény fossal.

Aztán jött a második jelenet, aminek vagy nem fedeztem fel még az értelmét vagy - ami valószínűbb - egyáltalán nincs értelme. A gercso golfja(?) a petié volt(?) álmomban, de a balázs vezette(?), és miután nekimentünk egy fának(?), nekem kellett elvezetnem a bendéhez(?), aki elvitt minket Békéscsabára(?). Ha esetleg álomfejtők olvassák a blogomat, legyenek szívesek kommentben kifejteni a véleményüket...

Harmadik blokk: immáron pest utcái. Régi haverokkal vagyok. Pre-lovassys haverok. Sétálunk csendben. Néha megszólal valaki. A gondolatok távolba révednek. Ezt a rövid tőmondatok szemléltetik. Megállunk az Astoriánál. Kérünk egy Chicken Panini Menüt a McDonaldsban. Ez köztudottan burgerkinges eledel. Látjuk az eladó eltorzult arcát, Jót fakadva kisétálunk. Visszatértünk a hagyományos stílushoz, amelyben összetett mondatok is fellelhetők. Köveket szedünk fel a földről, és azzal dobáljuk a Blahán a házakat, majd futunk a rendőrök elől. No comment.

Negyedik blokk: Egyedül ülök a szobámban, a hajam olyan mint nyolcadik előtt. Ezt ti nem tudhatjátok milyen, de majd használjátok a fantáziátokat és kitaláljátok, lényeg hogy rövid. Superstarban vagyok, és a Wolfenstein menüje van a monitoron. Fogom magam, felkelek, és átmegyek egyik cimborámhoz, aki a szomszéd házban lakik, és játszok a Final Fantasy VIII-al Playstation-ön, majd kikapok tőle Fifa '99-ben.

Ötödik fejezet: Egy lánnyal (határozott névelő jobb lenne, de akkor ilyen nagy Ő dologra gondolnátok) vagyok a lovassyban. Hátul a kispályán támaszkodok a graffitifalnak, ő pedig a kiskapun ül. Beszélek, de nem az jön ki a számon, amit mondok, hanem valami furcsa nyelven ami talán nem is létezik (vagy butániul van nemtom) gagyogok valamit... A lány pedig németül beszél. Nagyjából értem amit mond, de ő nem érti amit én mondok.

Ide berakok most egy zenét.
Carlos Santana - I love you much too much

Ötödik blokk: A szobámban vagyok a koleszban, Muttnyánszki Szilárdságtan című könyve van a kezemben. A gitáromat a gépészek széttörték véletlen, miközben baromkodtak vele. Sírásra áll a szám, a düh, a gyűlölet, az önsajnálat, a félelem, és minden ilyenek egyszerre foglalatoskodnak, fontoskodnak bennem.


Aztán Woke up this morning and found myself dead. (Gyengébbek kedvéért: Ma felkeltem, és holtan találtam magam) Remélem mindenki látja a mögöttes tartalmat, szóval ez az álom egy "Devastating Thrash Attack" volt számomra, teljesen sokkos állapotban ébredtem, csak néztem a plafont kötülbelül egy másfél órán át...

Aztán kezembe fogtam a gitárt, és játszottam este 11-ig megállás nálkül...
Hamarosan kész lesz egy anyag, amit felveszek. Minden bizonnyal senkinek sem fog tetszeni, és ez most nem nagyszerű, ám annál inkább elkoptatott humorom negyedik megnyilvánulása ebben a bejegyzésben, szószerint senkinek nem fog tetszeni, de nem is ez a célom. Egyszerűen azt a másfél órát meg akarom valahogy mutatni nektek, és erre nincs szó - sem több szóból álló kifejezés - úgyhogy alkalmazom házkötőnek azt a mondását: "Amit nem tudsz elmondani, rajzold le!" azzal a kis patch-el, hogy a "rajzold le" utasítás helyett "játszd el gitáron, és csinálj hozzá alapot Beatkraft-al"-t helyettesítünk be...

hamarosan jól felrakom ide, de addig is:
Joe Satriani nagyon nagy (L)-ot kap! Egyszerűen nagyon zsír... Olyan mint én:D
A legkedvencebb számom meg most:
Én is esőmániás vagyok, meg őszmániás is. Meg viharmániás is.


Joe Satriani - I like the rain

I'll tell you something.
I'm not one to lie,
but it might leave you feelin' cold. (Feelin' cold)
I've been a sinner
most of my life.
Dear God, have mercy on my soul.

You like the sunshine.
That's not my way.
I need a hurricane
to wash my sins away.

I like the rain...
I like the rain washing over me.

I do my own thing, any old time.
Livin' large, always. (Always)
I'm down and dirty. It's such a crime.
You know some day I'm gonna pay. (Kid)

Now and then I think
I'm really bad.
But then I think of all the good times I've had.

I like the rain...
I like the rain falling down on me.

So come and join me, if you dare.
I'll take you for a little ride. (Little ride)
Could be the last time, I don't really care.
It's just the turning of the tide. (Tide)

The day is coming, just look on high.
My own apocalypse is falling from the sky.

I like the rain...
I love the rain falling down on me.

I love the rain...
I like the rain washing over me.

2007. augusztus 4., szombat

óóólrájt, most megkapjátok, mindenki keresse ki a maga ingjét:)!

Ahoy! avagy viszlát!

Egyik felómmal beszélgettem a témáról, amit most itt boncolgatni fogok, a réma pedig a következő: hogyan hat az egyetem az egyes egyénekre?

Namost kezdeném a közgaszdászokkal. Ők vannak talán a legszerencsésebb helyzetben, hiszen őket a szak egyáltalán nem változtatja meg. Őrajtuk sosem látod, hogy idegeskednének valami miatt, ami az egyetemmel kapcsolatos (ez persze nem jelenti azt, hogy nem is idegeskednek), és ami a legfontosabb, nem keverik a szakmájukat (szerintem lehet annak nevezni, aztán aki szerint nem, az oltson le kommentben. Jöhetnek a kövek...) a magánéletükbe, barátaikkal való kapcsolatukba. Ez engem azért lep meg, mert amikor nekünk volt mikro- és makroökonómia nevű tárgyunk, akkor mi "jól bevásároltunk" helyett "megfelelően töltöttük fel a fogyasztói kosarunkat", "tudtuk mire van szükségünk" helyett "tisztában voltunk a tökéletes kosarat eredményező fogyasztói preferenciákkal, ideális volt a gondolkodásunk, s ideálisan választottuk meg jószágkosarunk tartalmát", az "ezt nagyon kívánom" helyett "ennek nagy a határhaszna" illetve "erre megálapítom, hogy abszolút módon nagyon nagyot élvezek" kifejezéseket használtuk.
"Nade ennyit róla"tok "öregfiú"k, "hidd el a sarokban van még muníció..."

Következő körben egy rövid ismertető a jogászokról, őket kevésbé ismerem, de a szakszavak bizony jócskán belekeverednek a nyelvezetükbe, nem akarok idézgetni, mert állítólag rákot okoz... Floridában biztosan...

Következő körben venném a Gépészeket, akikről mint mindannyian tudjuk, jobbára Csövesgépész elnevezéssel szoktam nyilatkozni. Ők egy nagyon különleges eset, hiszen akiknek nem elég magas az asztrális illetve mentális ellenállásuk, azokat a szak teljesen felemészti. Mind testileg, mind lelkileg. Egyszerűen eltörli az agyat, mint olyat, és helyette a fallosz, illetve a máj veszi át az uralmat, de ezeknek is csak korlátozott hatalma van az elszabadult gépész-szörnnyel szemben.
A gépészet nemcsak szóhasználatukban, de érdeklődési körük megváltozásában, a látókör beszűkülésében, a viselkedés kaotikussá és elviselhetetenné válásában is megjelenik. Mivel az intelligenciaszint körülbelül állatira zuhan vissza (egyes egyedeknél ez a szintrehozás intelligenciaemelkedést jelent kéremszépen!), ne várjunk el értelmes emberi kommunikációt tőlük. Ez kétszeresen igaz, amikor iszás-frenziben tombolnak.
Az érzelemvilág elszegényesedése, az asztrális megsemmisülés, az empatikus készség teljes háttérbe szorulása jellemző az elcsökevényesedett nyelven folytatott verbális kommunikációval szemben...
Talán én is az vagyok... talán nem...
Najó csak vicceltem:D:D:D
Vagy nem... ki tudja...

Rájöttem azonban a kockizmus lényegére is egy ajkai beszélgetés során. Én abban a naiv tudatban éltem, hogy a lovassy infonál nagyobb kockulás egyszerűen nincs, és meggyőződésem volt, hogy ennél jobban elkockulni mérnökinfón sem lehet. De sajnos lehet. És tudjátok mi az egésznek a lényege? Hogy mi a dráma? Hogy a mérnökinfó megtanítja az embereknek, hogy a kockizmus nem bűn, úgy tudnak tovább kockulni, hogy teljes mélrtékben felvállalják, hogy Geek-ek, sőt büszkék is rá. Ez a pure kockizmus.
Bár meg kell hogy valljam, annyira éppen kocka vagyok, hogy élvezzem, amikor kockulnak, és hogy tetsszen amiket mutatnak:P

És az utolsó körben következzenek az orvosok.
Ők a kedvenceim minden szempontból. Ők vigyáznak embertársaik egészségére, cserébe azonban borsos árat kell fizetniük: a saját egészségükkel fizetnek. A dohányzók aránya az orvosok körében a legnagyobb (nem megerősített forrás, de én elhiszem mert naiv vagyok és még gyökér trollgereblye is), a kávéfogyasztásban pedig bizonyítottan ők vezetnek, nagyságrendekkel magukmögött hagyva mindenkit. Még az emosokat is, pedig őket annyira kifárasztja az élet szörnyűségeiről való elmélkedés, hogy gyakorlatilag víz helyett is kávét isznak, hogy maradjon energiájuk tovább szenvedni. Persze ők elhanyagolhatók az orvostanhallgatókhoz képest. Ezek persze csak a száraz tények:D
Tulajdonképpen a lényeg az, hogy az orvosoknál a szakma és a magánélet teljesen egybefolyik.
(itt leszögezném: TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!)
Ezek az arcok mindent fel akarnak boncolni, ami mozog, de komolyan mondom, még a vonatot is. Szerencsére annyi gépész lelkem még maradt, hogy meggyőzzem őket, ne tegyék. Nem azért mert kisebb élvezet lenne, mint mondjuk elvenni a nyalókát egy kisgyerektől, hanem azért mert olajos lesz a ruhájuk.
Viszont ha élőlényt látnak, amiről biztosan tudják, hogy élőlény, (pl egy ember, ami nem egy embernek álcázott vonat), akkor teljesen esélytelen, hogy ne éledjen bennük boncolási vágy. És arról az esetről még nem is beszéltem, amikor esetleg vért is látnak, de arról nem is fogok.
További fura jelenség, hogy nekik folyton olyan testrészeik fájnak, illetve törnek el, ami neked nincs is:) vagy ha van nem úgy hívod, hanem pl kéznek, vagy az én esetemben pl talpnak metatarsus basis '4 helyett...
Soha ne adj egy orvosnak szikét, egyrészt mert veszélyessé válhat a kezében, másrészt meg azért mert egy monseri egy ferrero rocher vagy egy nyaklánc sokkal szebb ajándék (vagy fiú esetében pl egy szamurájkard, azzal nem olyan veszélyesek)
De persze most is csak vicceltem, kivéve ha nem.

És hogy én mi lyogon mondok itt mindenféléket?:
"STONE FREE DO WHAT I PLEASE
STONE FREE TO RIDE THE BREEZE"

És most ilyen hangulatban vagyok:
Static-X - This Is Not

(Echoing)
This is not
This is not
This is not
I hate this!!!

Lines and the light stream
Screaming by the scream
Burning down
Not me you see me suffer
Haunted by your spirit
Undead by your spit
Taunted by yourself alive
Dazed and burning state
Hazed and spinning fate
Dazed and Burning
I say I can't come
You say this ain't home
Hating this I mouth your name

This is not my life
This is not my home
This is not me
I Hate this!
I Hate this!

Your voice in my mind
Come home it ain't time
Burned down
Not me you see me suffer
Solace to inspire
Lowness to my fire
Taunted by yourself alive

Dazed and burning state
Hazed and spinning fate
Dazed and burning
I say I can't come
You say this ain't home
Hating this I mouth your name

This is not my life
This is not my home
This is not me
I Hate this!
I Hate this!

I Hate this!
I Hate this!
I Hate this!
I Hate this!

2007. augusztus 3., péntek

Ez a régi blogomról az egyetlen értelmes bejegyzés, ezért átmentem ide

Another perfect day...

Ez a cím. De a perfectet itt nem szó szerint kell érteni. Ez a hangulat teljesen eluralkodott rajtam. Itthonj ülök mostmár egykét hete, és ha valaki megkérdezi a telefonjban, hogy mit csinálok, azt kéne moindanom, hogy semmit. De mivel Péter és Gergő barátommal ennél sokkal jobb szavakat vezettünk be, ezért általában azt mondom, hogy "verem a ...." vagy "szörfözök" vagy "kallódok" vagy "témázgatok".

Aztr hittem erre soha nem lehet ráúnni, de most komolyan padlón vagyok már. Azt már meg sem említem, hogy egy bulit nem tudok összehozni, már sírtam róla eleget, meg ugye ez már alap. De ráadásul dolgozni sem tudok. Az egyik legiudegesítőbb dolog, amit valaha tapaasztaltam, az ember dolgozni akar és nem tud.

És nem tudja kihasználni az idejét sem, mert semmittevéssel tölti. És a barátai hátat fordítanak neki. Nem hiszem el, hogy akikkel együtt töltöttem az időm nagy részét az utóbbi 5-6 évben, azzal most nem jutok közös nevezőre, és nem jutok arra a bizonyos végre, ami nem jut eszembe kb egy hete.

Próbálok összehozni egy zenekart, de semmit nem haladok vele. Picit olyan érzésem van, mint amikor öt-hat éves koromban át akartam ásni a homokozóban ausztráliába. Csak egy álom, ami igazából csak a homokozóban velem játszó két kissrácot és engem érdekel, akik már 5-6 méterrel arébb mászókáznak, ők már teljesen elszigetelik magukat a dologtól, pedig egy két éve még ők is tervezték. Csak az idő segített nekik, segítet rájönni, hogy értelmetlen a próbálkozás. Körülbelül így érzem most magam, miközben teljesen komolyan AKAROK CSINÁLNI egy zenekart, és nem viccből, vagy mert mért ne, hanem szeretném csinálni. Egyszerűen fel sem fogom, hogy a gitározás, a zenekarozás, ami három évig teljesen meghatározták az életem, most ennyire háttérbe szorulnak.

Az egyetem sok dolgot ad az embernek. A legfontosabb a szabadság, a bulik, az ismerősök.

Lehet hogy mások nem így gondolkodnak, vagy másokkal nem így történik, de tőlem legalább ennyit el is vett. És most itt 0:30 perckor a gitárommal ülök az asuzalnál, és közben írok. Akárhányszor elkezdek játszani, mindig akad egy videó, amit meg kell néznem, egy szám, amit meg kell hallgatnom, egy barát, akovel valamit meg kell beszélnem, s az idő csak röpül...

Gitárt ragadok, és játszom. Játszom. Régi dallamok csendülnek fel, egy-egy vidám walzer, egy-egy blúzos téma, amit hőn szeretett Dunai Laci bácsi mutatott nekem a tananyag mellett. Aztán vadul a tempó, s Jimi Hendrix szelleme uralja az Aria-t. Aztán ahogy beljebb és beljebb kerülök a delejbe, egyre régebbi riffek zúgnak, Manson, Korn, Pantera... Aztán hirtelen a "Guitar Shredding" művészetének gyakorlásán kapom magam, és már a Slayer mérgezi a levegőt félelemmel, kétséggel, gyűlölettel.

Aztán csend. Hosszú csend, és megszólal Yngwie Malmsteen - Evil Eye című számának eleje. A suámban effektváltás is van, ami beziehungsweise egy modern dolog, hiszen nincs féléve multieffektem...

A hang elha, amikor a szám először átlépi a 200 bpm-et...

Néma csend... hosszú...

Aztán Michael Angelo No Boundaries-e szólal meg csaknem teljes pompájában, hogy zseniális dallamvilágával betöltse a szoba mind a 36 köbméterét... Csak egy perc...

Néma csend... fájdalmas, néma csend...

Joe Satriani érzelemvilága és fantasztikus optimizmusa berreg, zúg, swípol és ad mindenféle különleges hangot, miközben a húrok a Satch Boogie-t zengik... Két percig tart az extázis...

Kövér, terpeszkedő csend... És a gondolat... Ezek a számok nem fognak szólni soha 3-4 percen át, nem lesznek záróakkordok, hiszen helyettük görberudak összetettt igénybevétele, franciakulcsok műhelyrajza, Fourier sorfejtés, meg anyagválasztás van. Az egyetemre pazarlom az életem... és bár ilyen esetekben kérdezte meg a dédimamám, hogy pazaaasz? de mégis az arca jut eszembe, ahogy kérdezi... És a válaszom igen, igen, pazarlok....

Pályát tévesztettem minden bizonnyal, sé soha nem fogok zeneakadémiára járni. Soha nem fogok gitáresteken zenélni, soha nem fogok kedvet adni gyermekeknek, hogy igen gitározzál, hiszen egyszer olyan gitáros lehetsz, mint én... Ha ez motiválna egy kisgyereket, akkor minden bizonnyal a rockzenész életnetnek csak az aranylövés részét kapná meg szegény...

Ilyen gondolatok között üldögélek, majd újból és újból riogat Xngwie, nevet ki Michael, és szán, értitek szán engem Joe... És Steve Vai...

És azt veszem észre, hogy ugyanaz a négy dallam megy... Evil Eye...For The Love Of God... Satch Boogie... No Boundaries...

És mindig észre kell vennem, hogy igen is vannak számomra határok, és azokat lassan kezdem elérni... Ezt nem tudom hányan érzitek át, de szörnyű. Higgyétek el, szörnyű.

Ilyenkor azonban teljesen tudat alatt a Kezem elkezdi fogni az E akkordot, és elkezdi játszani Satriani-tól a Chords Of Life-ot, és olyankor egy kicsit jobb lesz...

Ez naponta történik......



Ennek a számnak csak a hangulata érintett most meg, a szöveg nem számít, szal nem is rakom ide, a zenére figyeljetek


Motörhead - Another Perfect Day

2007. július 24., kedd

Nem dolgozok, bicsiz

Hát.
Ennek a bejegyzésnek a témája a meló lenne természetesen.
Tudjátok (legalábbis akiknek írok, azok tutira tudják), hogy a Bakony művekben dolgoztam tavaly. Akkor megmondom őszintén nektek, hogy nem nagyon tetszett. A legföbb problémám nem az volt vele, hogy ötkor kellett kelni, és hogy olyan bunkó emberekkel dolgoztam együtt, hogy azt külön nyelvi kihívás lenne most itt gesztusok és arckifejezések nélkül szavakba önteni. Nem is az bántott, hogy a diáktársaim 70%-a egyszerűen nem tartozott a homo-sapiens sapiens embercsoportba. A legundorítóbb dolog talán az volt, amikor vászonkesztyűben kellet fogdosni, és a gépekről lefeszegetni kb. 60°C-os vasdarabokat, amik mellesleg úsztak az olajban és a gépzsírban. Kedves csövesgépész barátaim - akikkel egyébként semmi bajom, ha veszprém környéki vagy fehérvári - ezért emlegetem nektek folyton a gépzsírt, és ezért próbállak titeket távol tartani tőle. Hiszen én tapasztaltam azt a felemelő érzést, amikor ökölbe szorítod a kezed, mert olyan ideges vagy a fogyatékos munkatársaidra, s erre elkezd folyni az olaj a kezedből(kesztyűdből)... Érzitek az iróniát remélem...

Na. Amikor ott dolgoztam már több mint egy hónapja, tettem egy emlékezetes megjegyzést, ami remélem nem csak számomra volt emlékezetes: "Srácok! nem tudom milyen lehet a pokol, de a földön van egy rosszabb hely nála..." Ezt a BM értettem (undorító, hogy ua. az a rövidítése, mint a boszmesternek...:D)

Idén teljesen más volt a helyzet. Már itthon ültem több mint két hete, amikor akartam is írni egy bejegyzést, vagy lehet h írtam is az előző blogomon, hogy mekkora fos dolog, hogy az ember akar dolgozni, és nem tud.
Na erre nem sokra hív a hőn szeretett Fürge Diák:@, hogy lenne munka, árufeltöltés füreden. Na mondom az zsír lesz. Eléggé kisded álmaim voltak az árufeltöltésről. Én abban a hitben éltem, hogy a melósok akkor mennek oda, amikor kinyit a bolt, kb délután négy ötig vannak ott, a váltóműszak meg egyre jön, és kb zárásig vannak ott. A nagy szart, kéremszépen.

1.) Reggel hatra kell bemenni
Ez nemtudom hogy elárulta e nektek, hogy ezáltal 4:30-kor kelek!!!
2.) Odamegyek, és semmit nem mondanak el, hogy kell, találd ki magad
3.) Van egy kedves kis fogyatékos öregember, aki első ránézésre kiszúr magának
Ez annyit tesz, hogy amikor életemben először bemegyek a plusos köpenyemben a
boltba (ami egyébként feszül rajtam, de muszáj begombolni, és ez az egyetlen
méret van) 6:02-kor, és azt mondja a főnök ennek a bizonyos fasznak (akit
hajlamos vagyok ezután csak zolinak nevezni), hogy "Zoli, mutasd meg az új
fiúnak, hogy hogy kell pakolni a zöldséget!" erre zoli barátunk: "Dehogy
mutatom, mire elmondanám, már rég megcsinálom magam."
4.) Hazafelé legkorábban a 15:32-es busszal tudok menni, amivel 16:35-re otthon is
vagyok. Számoljunk egy picit! eljövök otthonról 4:45-kor, és hazaérek
16:35-kor, ez véletlen nem 10 perc híján 12 óra, amiből nyolc és felet
melózok, és nyolcat fizetnek ki? De bizony az!
5.) A délutános műszak 13:30-kor kezdődik, ehhel a 12:20-as busszak kell elmennem,
amihez 11:45-kor kell elmennem otthonról.
6.) A műszak 22:00-ig tart. Az utolsó busz 22:30-kor jön, amihez sietnem kell a
dombon felfele, illetve kéne, ha a sofőr nem 22:38-kor indulna mindig. De
mivel a busz természetesen felsőörsön át megy, a menetideje 48 perc. Illetve
lenne, ha a sofőr nem állna meg, és borítnaá ki a szemetet alsóörsön a buszon
kihelyezett kukákból:@ Így viszont 23:20-kor benn vagyunk pályaudvaron,
ahonnan pontosan egy órája nem járnak a haszkovóra helyijáratok, tehát miután
lejárod a lábad egész nap a plusban, utána gyalogolhatsz még hazáig, jó
tempóban 23:45-re ottthon is vagyok. Számoljunk picikét! 11:45-kor megyek el,
23:45-kor érek haza, ez véletlen nem megint fákin 12 óra, amiből nyolcat
fizetnek,. sajnos de.

És mivel tudjátok rólam, hogy kb. nem kelek délelőtt, ezért a 11:00-kor kelés eléggé nehezemre esik. Ráadásul azt hittem, hogy majd éjjel fennlehetek, ami elég jó lett volna, de amikor hazaérek éjfélkor, megkajálok, lezuhanyzok,. addigra egy óra és fáradt is vagyok... szal az alvás adta 11-ig.

És a zoli... egyszerűen az őrületbe kergetett...
Én életembemón talán először voltam igazán depressziós, és ettől a jelentéktelen szartól... De tényleg, egyszerűen semmit nem tudtam élvezni, mert mindenről csak az jutott eszembe, hogy minden hiába, mert 10-kor le kell feküdnöm, reggel foson leszek, és semmi értelme az egésznek, mert dolgoznom kell...
De aztán otthagytamn a pöcsbe egy utolsó nehéz nap után, amikor ott volt a főnök egész végig és dirigált hülyeségeket egész nap. Aztán kiderült, hogy onnantól kezdve heti hatszor kellett menni, és napi tíz órát dolgozni... Na az betett volna...

DE most jól otthagytam és minden fasza, bár ha becsukom a szemem, akkor, még néha most is magam előtt látok ilyen dobozokat, amiket ki kell pakolni...

És amikor dolgozok, és rabszolgamunkának érzem az egészet, mindig a négerek jutnak eszembe (afroamerikaiak, hogy pontos legyek). Nem azért mert, őket is rabszolgamunkára kényszerítették, hanem mert a zenéjük arról szól, hogy az ember nem dolgozik, hanem street-ezik helyett, és lehet, hogy ez egy undorító és elítélendő dolog, de nekem akkor is megnyugvást adott, amikor dolgoztam. Szal most hallgassátok szeretettel:

Method Man - Dangerous Grounds

Ami ennek a melónak és vele a nyárnak is teljesen esélyes "legnmagyobb fless" befutója.

[Featuring Street Life]
[Method Man]
Yeah yeah yeah yeah yeah yea yo
Yo yo yo yo yo yo yo
All them real live motherfuckin niggaz step up front right now
Its goin down
One love to Long Island Hempstead in my heart baby
Shaolin what?
Come on come on HA!
Dangerous ground
Tre pound seven spin around for my bredren the clouds come down
War and peace I take it to the street
Land sharp on my lawn chop the thumbs off a thief
And curse his first born, is this thing on?
Send em to the children of the corn we the people
See, niggaz through the eye of the demon
My lethal injection, destroyin evil
Hot Nikkel, private eye one pistol
Aimin at your brain tissue, do or die
Said the spider to the fly Could this one be tasty
Like momma apple pie goodness, Johnny Blaze me
On the job like Dick Tracy
Hit the cure for that ill shit like Ben Casey, M.D.
Symbolic thrill like god he shocked it
Like a finger in a light socket, too good to be forgotten
In the rotten apple
I kick dirt on the sand castle
Check the flavor all natural
(Beat your feet)
Hot Niks son
(E-mizer)
Before you get the main course
(Taste a appetizer)
Submerged in the word
Heavy headed verbal
Smack you, mentally disturb you attack you
Thirty-six chamb once again comin at you
Young gun got the body snatch you observe
Yo eyes work you can only see through the third
Eyeball baby Im the norm on the bird
To shine on mental nourishment, you can dine on
Track yellin at me get yo arrow god
Victory is hard
Regardless to whom or what
They all get retard its a law
Runnin through a house and your block party, we wreck-tion
And Hot rock the body body, St. Bernards
Couldnt save your enterrage plat lobotamy
Leave ya mentally scarred, numb and possibly
Dumb deaf and blind is it
I keep your spine out the battery pack spark it with mine keep it
movin
Now everybody just throw your hands in the......(phone rings)
What the fuck?
Peace - who this?
[Streetlife]
Mind detect mind
A P.L.O. da startin line
Deep Space Nine
Designed for knuckleheads who bust guns and throw signs
Lets converse snatch the tap from your purse
Body-surf on the verse head first
Peeped your feet bitch straight beat you know wit the heat
And you spazzed out spittin out teeth aint nothin please
Big boys dont destroy blunt is so pop stare on
50 men convoy, spends to wear the big toy
Rumble through the wasteland my hands on the silencer
40 caliber city slicker Staten Islander
Synchronize minds combine thoughts that motivate
Dont perpetrate pass the blunt let it circulate
Street politicians on a suicide mission
Crime vision finger itchin from a scope-view position
Dangerous ground
Tre pound seven spin around for my bredren the cloud comes down
[Method Man]
Yo
Keep ya eyes open
Love potion number nine poetry in motion
Knowledge me the seventh sign
Scold it canivin
Infiltrate is most of mine
Play em nonchalantly, calmly expose the nine
Push and get shoved what the fuck gods thinkin of
Comin in the club wit that screw face, actin up
Is we men or mice, bad moon risin
We wild for the night
Kill a skitzofrenic nigga twice cuz-a
Thats what happened when frontin on this Shaol brotha
Island of Staten we in here no fear
Assault wit intent
To kill your whole regiment its real
Startin wit yo president, duckin my dart gun
Tear apart something you dont want it then dont start none
Blaze one with Jonathon, part man part fly
Handle my B-I camouflauge like G.I.
Fat like Joe, a day in the life
Your money or your life thats the life
Everybody cant afford ice in the struggle
Tryin to eat right another day another hustle hustle hustle
(Uh huh uh huh uh huh uh huh uh huh)
Dangerous ground
Tre pound seven spin around for my bredren the clouds come down
War and peace, I take it to the street
Land sharp on my lawn chop the thumbs off a thief
Motherfuck
Dangerous grounds

2007. július 19., csütörtök

Ezt a Somogyi Petinek írom

Ez a harmadik blogom ebben a hónapban, amit helyrepofoztam, és ajánlom, hogy hibátlanul működjön!
Ezt csakis és gizárólag a petinek írom, hogy meg tuggya nézni az oldalam