The thrill is gone
Ahogy azt a cím is mutatja, the thrill is gone.
Ja hogy ez nektek nem mond semmit? Érthető.
Lényeg, hogy a magyarban egy kicsit buzisan " már nem érzem a bizsergést " szokás mondani, ám ez a kifejezés kellően langyi és klisés ahhoz, hogy a hasonlóképpen klisés és ötlettelen angol szavakkal való leírást alkalmazzam helyette. De tulajdonképpen a bizsergés szó okoz számomra töprengést. Nem feltétlenül megfelelő szerintem, amiért mégis alkalmazzuk, az talán a hangulatfestő (netán hangutánzó?) jellege, ami tulajdonképpen kifejezi az érzést, de valójában konkrétan bizsergést nem éreztem ez előtt sem, szóval maradjon a thrill is gone.
[OFF: most elmegyem mosdóba, emiatt szakad meg a gondolatmenet]
Ezzel most tulajdonképpen eddig nem mondtam sokat és - a félreértések elkerülése végett - nem is fogok nagyon sokat mondani. Egyszerűen semmi nem érint már olyan érzékenyen mint régen. Olvasom kiírva msn-en szaktársaknál, hogy "Szeretem ezt az egyetemet, korrektek a tanárok, és nem kell megszakadni.", s ez annyit vált ki belőlem, hogy öregesen bólintok, hogy "Hát bizony, ez már csak ilyen." A saját környékünkön, a Haszkovón le akarnak húzni cigivel, aztán meg belém kötnek, mert nem dohányzom - s még ez sem hoz ki a sodromból.
Semmiben nem tudok már csalódni, pozitívan se nagyon. Pedig nagyon zsíros dolog csalódgatni össze vissza, aztán rájönni, hogy "alap, te hülye, ezen mit kell csalódni??".
Közeledik a nyár is. Erről is az a konyhanyelvi kifejezés jut eszembe, hogy "nagy kaland." És tényleg annak kéne lennie, helyette inkább rágom a kakit megint két hónapot. Valójában biztos jó lesz, de ha jobb lesz mint az eddigiek, akkor sem lesz "annyira" jó. Ezt nem igazán tudom megfogalmazni, de hogy valamivel jobbnak érezzem, ahhoz most sokkal de sokkal jobbnak kéne lennie. A nagyobb para, hogy nem is hoz lázba különösebben, hogy itt a lehetőség egy faja nyárra. A bulik sem érdekelnek mostanában. Igyekeztem nem inni annyit, hogy madzag legyek, megőrizni valamelyest a tájékozódási képességemet, és annyira a józan eszemet, hogy élvezzem a partit. Aztán később ezt kiegészítettem még azzal a kritériummal, hogy az ítélőképességemet pont veszítsem el.
Ezek a kalkulációk sem érdekelnek mostanában. Megiszom a magam whiskyjét vagy ginjét, aztán hadd szóljon. Általában nincsenek jó emlékek a bulikról, cserébe nincsenek rosszak sem. Ez kicsit emlékeztet a középiskolás piálásokra. De persze ott ki kellett józanodni éjfélre, itt meg addigra kell becsiccsenteni, szóval egy egy ilyen tönkre vágja az egész másnapot, ami rossz. Bár annyira nem is rossz, vagy nemtom.
Már nem dolgoznak a nyálmirigyeim sem egy jó kis (vagy nagy) rántotthús láttán annyira, elég érdekes, hogy a thrill az eltűnt még az ízlelőbimbóimból is, szinte minden ételt unok. Most kéne gépgyártást tanulnom, de inkább alszom egyet. Vagy legalábbis megpróbálok, tegnap éjjel nem annyira sikerült... nem tudom ennek mi az oka, de majd ehhez hasonló terjedelemben - az unalmassági karakterszámot messze átlépve - írok majd egy bejegyzést róla, ha megfejtettem.
